Fényesen ragyogott a Nap.A közeli patak tükrén megcsillant a Napfény. A víztükör egy lány arcát tükrözte. A lány csupa báj volt. Zöld szemei ragyogtak, barna, hosszú hajával a szél játszott. Arca szomorúságot tükrözött. Lépések hallatszottak. Valaki közeledik a patakhoz. Chiaki felemeli a fejét, és az idegenre néz. A két szempár egymásra szegeződik. Az idegen, egy falusi ifjú. Csodálja a Chit, aki elfordul.Az ifjú eléáll, egy rózsát nyújt neki, amit a leányzó széttép. Két hete megy ez a dolog. Reménytelen eset, de Kumiko nem adja fel. Minden nap lejár a leányhoz a partra, rózsaát nyújt neki jelezve, hogy szereti. Hiába. A leány mindíg széttépi, az ifjú szívével együtt. A Kumiko most megy 31. alkalommal. Chiakinak nyújtja a virágot, aki ismét széttépi. Oly sebet ejtve az ismételt szívtöréssel, amely sosem gyógyul be. Kumiko teljesen elkeseredik. Elmegy a legközelebbi hegy tetejére, és leugrik. 10 nap múlva találják meg. Chi is ott van... Semmi érzelem nem látszik rajta. Egyálltalán nem sajnálja a fiút. Legalább is úgy tűnik. Visszamegy a folyópartra. Nézi a szirmokat, amiket az eddíg széttépett rózsákról szerzett. Szív alakban vannak. A fehér szirmokat piros festék festi be. A piros festék a lány vére. Csendesen hal meg a parton. Szerelmes szívvel. Igen, ő is szerette. Csak az apja megtiltotta, hogy összekerüljön vele... Ezzel a végüket okozva. Mindíg távol lesznek egymástól, még a halálban is. A csillagok két emberi alakot alkotnak, melyek ők lennének: Chiaki és Kumiko. Egymás felé nyújtják kezeiket, de nem érik el a másikat. Soha sem...